Cégünkről
Az áraink a legfőbb érveink
A kizárólag növényvédőszer, műtrágya és vetőmag kereskedelemmel foglalkozó egyéni vállalkozás több mint egy évtizede a Hajós-Bajai borvidék szőlős és gyümölcsös gazdáit célozta meg mint partnereket. Az akkor fénykorukat élő ültetvények tulajdonosaival gyorsan szót értettünk, így az indulás is zökkenőmentes volt. Ezt követően az egész ágazatot sújtó mélyrepülés vette kezdetét amely a mai napig is tart. Ez alapvetően megváltoztatta a helyzetet. Felvettük a kesztyűt és a szántóföldi kultúrák felé is nyitottunk. Az azóta eltelt idő minket igazolt. A több ezres aktív vevőkód azt jelenti hogy a vevők megtiszteltek bizalmukkal és a kertészeti és a szántóföldi gazdálkodókon túl, mára a zöldség, és dísznövénytermesztéssel foglalkozók között is ismerté váltunk. Jelenleg már ők adják a vásárlóink többségét. Néhány éve már a szomszédos megyékből is komoly partnereket üdvözölhetünk szép számmal vásárlóink körében. Ennek köszönhető hogy tevékenységünk immár nem szezonális jellegű és egész évben a hét hat napján nyitva tartunk. Az évek során az ország legjobb beszállítóival alakult ki szoros kapcsolat. Ezek a forgalmazók kiemelt partnerként kezelnek minket. Így a piacon elérhető legjobb árakon juthatunk a termékekhez és így – rajtunk keresztül- vevőink is versenyképes árakon szerezhetik be az inputanyagokat. Az árlisták menűpontban a bolti árakat tüntetjük fel minden esetben. A jól bevált és már megszokott szisztémán sem változtattunk. A törzsvevőink a már eddig is meglévő kedvezményeikkel számolhatnak továbbra is. Így akár mostantól otthonról kényelmesen a karosszékben hátradőlve kiszámolhatják a rájuk vonatkozó egyedi áraikat.

